A 2026/2027-es tanévben is várja a jelentkezőket az ELTE-n a Hungarian Startup University Program (HSUP), Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) egyik zászlóshajó programja, a HSUP (Hungarian Startup University Program) egy komplex edukációs program, amelynek célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével.
A 2026/2027-es tanévben is elérhető program segíthet az akadémiai ismereteket gyakorlati megoldásokká alakítani, miközben a hallgatók értékes készségeket és innovációs tapasztalatokat szereznek. A két féléves e-learning tárgy első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást lehet elsajátítani.
A képzés angol nyelvű egyetemi tárgyként indul, azaz annak elvégzéséért kredit kapható (az ELTE-n az első félévben 2, a második félévben 4). Az első félévet sikeresen teljesítők a második félévtől csapatban dolgoznak egy üzleti ötleten, valamint havi 70 ezer forint általános ösztöndíjban részesülhetnek. A tanévet minden évben Demo Day zárja, ahol a legígéretesebb hallgatói projektek szakmai zsűri és az innovációs, illetve startup-ökoszisztéma szereplői előtt mutatkozhatnak be. A tavalyi programban 94 projektcsapat alakult, amelyek közül a legjobban teljesítő 15 csapat mutathatta be projektjét a Demo Day-en.
A sikeres projektek számára további jelentős támogatást jelenthet a tanév végi Demo Day: a kiválasztási folyamatot követően a döntőbe jutó hallgatók fejenként további 1 millió forintos támogatást kaphatnak startupjuk elindításához. Így a HSUP azoknak a fiataloknak is valódi lehetőséget nyújt, akik egyetemi ötletükből később piacképes vállalkozást szeretnének építeni. Az ötletek kidolgozását a Programban kirendelt mentorok segítik.
Emellett a HSUPxELTE (az ELTE HSUP-ot kiegészítő programja) további tréningekkel és egyéb szakmai eseményekkel támogatja a programban Egyetemünkről résztvevőket. A HSUPxELTE által szervezett események elsősorban a HSUP-ban résztvevő hallgatók számára nyitottak.
A kurzust a Neptunban, tárgyfelvételi időszakban lehet felvenni (ELTE-O1-HSUP1).
A program menetrendje a Hasznos holmik menüpontból, az előző évek nyertes ötletei az ELTE HSUPperek menüpontból elérhetők .
Az ELTE-s hallgatók kérdéseit a hsup@elte.hu e-mail címen várjuk, a GYIK itt, a HSUP Hallgatói Kézikönyv itt, a HSUP Szabályzat & Etikai kódex itt, az Adatkezelési tájékoztató itt elérhető.

A 2024/2025-ös tanév fontos dokumentumai (tájékoztatásul, a 2025/2026-os tanév dokumentumait hamarosan frissítjük):
Részletes kurzusleírás (őszi szemeszter)
Részletes kurzusleírás (tavaszi szemeszter)
Modulok (I. és II. félév)
Intézményi tájékoztató a 2025/2026-os tanévről
A 2025/2026-os tanév menetrendje itt.
