Képzés ELTE-n: ÁJK, Osztatlan jogász
Ország: Hollandia
Város: Maastricht
Fogadóintézmény: Maastricht Univeristy
Ösztöndíj: Erasmus+ Részképzés
Törköly Kinga vagyok, harmadéves joghallgató. 2024 őszén az Erasmus+ mobilitási program keretében 4 hónapot töltöttem Hollandia déli csücskében, Maastricht városában. A holland tanév korán kezdődik, így már augusztus 26-án kiutaztam, hogy részt vegyek az orientációs héten. Ez a pár nap remek lehetőséget kínált arra, hogy megismerjem az egyetem működését, illetve a hallgatótársaimat, továbbá érdekes és hasznos információkat gyűjthettem a városról.
Hollandiában az eleve magas népsűrűség és a nagyszámú külföldi diák miatt rendkívül nehéz albérletet találni. Ezzel nekem is szembe kellett néznem. Végül hosszas keresgélés után az egyetem által ajánlott „utolsó pillanatos” kollégiumi lakhatás mellett döntöttem. Önálló szoba már nem jutott, de szerencsére egy kedves olasz lánnyal kerültem össze, akivel az idő előrehaladtával egyre jobban összecsiszolódtunk, könnyen tudtunk egymáshoz alkalmazkodni. Tiszta, rendezett, klasszikus kollégium volt, egy közös vizes blokkal az egész szinten, viszont rendelkeztünk saját konyhával, amely még ha nem is volt túl felszerelt, az alapvető szükségleteinket kielégítette. A kollégium egyébként drága volt (nagyjából 700 euro/hó), és az egyetemtől való távolsága sem volt csekély, ezért rengeteget közlekedtem biciklivel. A lámpával és biciklizárral felszerelt kerékpárt a Swapfiets szolgáltatótól béreltem havi 24 euróért, ami szervízelést, illetve az esetleges biciklicserét is magában foglalta.
Néhány hét elteltével beleszerettem a biciklizésbe, hiszen a város kiváló kerékpárutakkal rendelkezik, és az autósok is rendkívül figyelmesek a bringásokkal szemben.
Diákoknak is kifizethető fix összegért cserébe kiváló sportolási lehetőségeim voltak: egy online rendszeren keresztül lehetett regisztrálni a különböző edzésekre, így kipróbálhattam a spinninget, circuit traininget, power workoutot és a jógát. Rendszeresen részt vettem social runokon is, amelyek során nemcsak mozogtam, hanem felfedezhettem Maastricht kevésbé ismert, eldugottabb részeit is.
Maastricht kiváló lokációjának köszönhetően rengeteg egy- vagy kétnapos kirándulást tettem a környező városokba. Brüsszel, Gent, Amszterdam, Hága, Aachen és Eindhoven is szerepelt az úticéljaim között, és mindenhová könnyen el lehetett jutni busszal vagy vonattal, legfeljebb egy átszállással. A helyi közlekedési háló is jól kiépített, több buszjárat is átszeli a várost, amelyek megbízhatóan tartják a menetrendet. Jegyeket 2 euróért lehet vásárolni automatáknál, vagy egyszerűen a buszon, érintéses bankkártyás fizetéssel.
Maastricht a Maas folyó két partján helyezkedik el, ebben Budapesthez hasonlít. Bár kisváros (120 ezer lakos), az egyetemnek köszönhetően pezsgő éjszakai élettel rendelkezik. Rengeteg diákkal találkoztam a bárokban, klubokban, és mindig volt valamilyen esemény, amit érdemes volt meglátogatni. A város hangulatos kávézói közül a kedvencem a Coffee Lovers lett, ahol sok időt töltöttem el tanulással és/vagy barátokkal. A város biztonságos, magas az életszínvonal (az élelmiszer meglehetősen drága), hétvégén nagyszámú bevásárló turista jelenik meg, akik a helyiek mellett az éttermeket is megtöltik. Számtalan kulturális lehetőség közül választhatnak a polgárok (színház, galériák, egyéb kiállítások). Az emberek kedvesek, nyitottak, jellemző a soknyelvűség.
Rengeteg pozitív élmény ért, de az időjáráshoz nehéz volt hozzászoknom. Maastrichtban sokszor esett az eső, gyakran a semmiből érkeztek meg a szürke felhők. Emiatt sajnos a biciklizés időnként kihívás elé állított, nehéz volt megfelelően öltözködni.
A maastrichti egyetem egyik különlegessége a problémaközpontú tanulási módszer (problem-based learning, alias PBL) alkalmazása, amelynek során a hallgatók kis létszámú csoportokban dolgoznak egy-egy tutor irányításával és saját kutatásaikra, elemzéseikre alapozva vitatják meg a jogi kérdéseket.
Ez nagy mértékben eltért attól a metódustól, amit itthon megszoktam, hiszen Maastrichtban egy nagyon gyakorlatias, egyéniesített és diskurzusra épülő megközelítését alkalmazzák a tanulásnak. Egy másik különbség a két egyetem között, hogy a szemeszter két negyedévre oszlik, ennek következtében pedig a kurzusok tömbösített formában zajlanak. Minden előadáshoz egy gyakorlati óra tartozik, így az elméleti és a gyakorlati tudás szorosan összekapcsolódik. A tanórák is hosszabbak az itthon megszokottaknál, 90 perc helyett 120 percesek, így a 6 ECTS kreditértékű tárgyakkal heti 4 óra fizikai jelenlét jár.
Összességében jó élmény volt ez a félév, nemcsak szakmailag fejlődtem a PBL módszer révén, hanem kulturálisan is rengeteget gazdagodtam: más közegben éltem, boldogultam, ügyintéztem, miközben új embereket ismertem meg és bejártam a környező országokat. Honvágyam nem volt, itthoni barátaim és a családom is meglátogatott.
Ha valaki gondolkodik az Erasmus+ lehetőségen, Maastrichtot szívből ajánlom!